2. rész: Más

Kedves Olvasók!


Nagyon, de nagyon sajnálom hogy ilyen sokat kellet várnotok az új részre, melyet elég nehezen írtam meg. Ez köszönhető annak hogy 3napig nem voltam itthon.
Köszönöm az előző részhez érkezett egy szem kommentet, és a 7 pipát. Nem beszélve a már 9 feliratkozót. Nagyon hálás vagyok!
Nem is húzom tovább az időt, itt a második rész.
Jó olvasást!:)


                             2. rész: Más

Amint elengedett, egyet hátrább lépett, majd karját pofonra lendítette mely iszonyat nagyot csattant az arcomon. Kezemet rögtön odakaptam a szúró érzés miatt, mely az arcom jobb oldalán terült szét. Apámra pillantottam kinek szemei szúrós pillantást vettettek Dorothyra, ki ezt csak egy mosollyal viszonozta, majd felém fordult.
- Ezt muszáj volt Cassie, de szeretlek. – őszintének tűnt
- Megértem dühödet. - néztem mogyoróbarna szem párjaiba
Egy igazi mosolyt küldött felém, majd megölelt.
Teljesen megértettem, hogy, miért is csattant el a pofon az arcomon, hisz én se cselekedtem volna másképp egy ilyen kínos helyzetben. A családi idillt apa szakította meg, ki nagyban zörgetett valamit a konyhában.
- Mit csinálsz papi?- lépett be Dorothy
Dodó apát mindig papinak hívja kiskora óta. Elmesélte, hogy ez onnan jött neki, hogy, ugye bár, apának se anyának se éltek már a szülei és Dorothy mindig is akart egy nagypapát ki mindig felolvas neki esti mesét, és megtanítja őt a kandalló mellet sakkozni. Nagytata hiánya miatt elnevezte apát papinak.
- Tejszínes carbonárát csinálok, anyád kedvencét. - megcsuklott a hangja, és nagy levegőt vett- Volt kedvencét. - bólintott és tovább sertepertélt
Dorothyval mi is beálltunk mellé, és segítettünk neki hogy elkészítse a tökéletes ebédet. Örültem, hogy végre így együtt van a család, és láthatom őket, teljes életnagyságba. 
A jobb felső szekrényt nyitottam ki hol kerestem a sót. Megnéztem minden szekrényt, de sehol sem találtam. Teljesen más volt az elrendezés. Apa pár perc múlva megkérdezte, hogy mit is keresek ily nagy erővel.
- Csak a sót. - vontam vállat- De valahogy sehol se találom. Olyan más lettez a ház. - néztem a szomorúan
- Már kivettem. - mutatta fel Dodó
Amint kész lett az ebéd el is fogyasztottuk. Emlékszem, hogy régen mielőtt még anya ült, minden vasárnap Tyúkhúslevest, és pulykát csinált. Mielőtt neki kezdtünk volna az ebédnek, elmondtuk az asztali áldás. ha véletlen apa elfelejtette volna, mi Dodóval gondoskodtunk, hogy ez nem maradhat ki a vasárnapunkból. Aznap ez is kimaradt. Dodó és apa már nagyban falta az ételt mikor én még kérdően pillantottam mindkettőjükre. Apa szemével azt sugallta, hogy egyél.
A börtönben is mindig magamban elmormoltam egy áldás, és most is. Apa látta, hogy valami nincs rendben velem ezért letette, a villáját megtörölte szalvétával a száját, majd hozzám szólt.
- Miért nem eszel?
- Semmi. - legyintettem majd elkezdtem enni, de láttam, hogy apa nem hagyja ennyibe a kíváncsiskodást
- Na, jó. - köszörültem meg a torkomat – Mielőtt megtörtént ez a dolog minden vasárnap étkezés előtt, mondtunk egy áldást, amit most elmormoltam.
Apa és Dorothy megilletődötten pillantottak rám, majd tovább ették a carbonarát. Amint végeztünk az étellel, Dodó felment a szobájába, apa pedig elment dolgozni, így hát rám várt a mosogatás. Míg mosogattam benyomtam a pulton lévő rádió bekapcsoló gombját, majd megkerestem a helyi rádió adását.
- Jó delet Miami. Jöjjön egy kis felfrissítő zene. - a férfi bohókás hangja hallatszott majd elindult egy számomra ismeretlen szám.
 Az evőeszközöket, mint mindig a fiókba tettem, a tányérokat pedig a bal felső szekrénybe. Amint kész lettem a pakolgatással kinyomtam a rádiót, majd felvetem bőröndömet, és megkerestem a szobámat. Mikor beléptem, teljes meglepettség ült ki arcomra. A szoba teljesen üres volt, csak egy lámpa lógott középen, mely éppen csak bevilágította az egész szobát. A hátam mögött lépés hangokat véltem felfedezni, de nem néztem hátra hisz tudtam, hogy ki lehet az. Amint mellém ért kérdések száza verekedett egymással fejemben.
- Mi történt?- néztem Dorothyra teljesen értetlenül
- Mikor megtudtam, hogy mit tettél, eléggé mérges lettem, és mikor mindennap benéztem ebbe a szobába, rosszul lettem, és muszáj volt valamit tennem így hát kipakoltattam mindent, bocsi .-  sajnálat áramlott szemeiből
- Nem baj. - fogtam meg a vállát - El leszek a kanapén. - fordultam meg, de hozzám sietett
- Míg, megcsinálják a szobádat, ne menj le. Alhatsz az én szobámba. - mutatott a szobájára melybe be lehetett látni
- Köszi. - bementünk a szobájába hol semmi nem változott
Leültem az ágya melletti kis babzsákra ő pedig előttem foglalt helyet. Ahogy láttam előttem elfogott a sírógörcs, hisz mos olyan más anya nélkül. Egy könnycsepp folyt végi barna arcomon mit gyorsan le is töröltem nehogy meglássa Dorothy.
- Más lettél. - riadt fel
- A börtön nem egy könnyű dolog. Ha kedves vagy bunkók veled, ha bunkó vagy megvernek. - tártam szét a kezemet-
- Az durva. - rázta a fejét egyöntetűen
- Átélni még durvább. - kulcsoltam össze kezeimet
Ezek után pár másodperces néma csönd következett melyet én törtem meg egy elég nagy kéréssel.
- Tudnál szerezni nekem valahol egy munkát?
- Hát, nálunk nincs hely, de beszél a főnökkel. Hátha felvesz kezdőket. - állt fel és kifelé vette az irányt
- Hé Dorothy!- szóltam utána majd közelebb léptem hozzá – Köszi!- néztem rá – Mindent. - kicsit megráztam a fejemet
- Nincs mit. Az arca komor maradt- Gyere ide. - adta be a derekát majd megöleltem


xx Sarah Smith

1. rész: Újra otthon

Kedves Olvasók!

Bocsánat a késés miatt , de nem volt időm agyon írni a fejezetet mert alig voltam itthon. Nagyon köszönöm a 6 feliratkozót, a kommentet és pipák számát is. Nem hittem volna hogy a prológus ennyire tetszeni fog.Próbáltam minél hosszabbra és tartalmasabbra írni a részeket. Remélem mindenkinek fog tetszeni!
ui: Ha tetszik vagy épp nem, nyugodtan írjátok meg!



1. rész:Újra otthon

Azzal a nappal teljesen megváltozott az életem. Egy más lány lettem.  Szolidabb, érzékenyebb, egyszóval más. Igazából iszonyat nagy lelki ismeretfurdalást, és egyben egy lyukat éreztem a szívemben anyám halála miatt. Egy olyan lyukat, ami soha, de soha nem fog beforrni. Ma van, az a nap mikor végre kiengednek innen és, végre szabad lehetek. Először is lesz pár elintézni való dolgom majd, állást keresek. Nem tudom-e hogy, sikerülni fog, főleg az én elő életemmel, és a tapasztalat hiányom miatt. Ja és persze, a fiatalságom miatt.
Pár perc múlva az őr látogatott meg, ki elővette kulcsát és kinyitotta a zárkámat. A cuccaim már összepakolva vártak engem a földön. Lenyúltam értük majd elindultam az ajtóhoz. Az őr egy perverz megnyilvánulás után kiengedett majd elvezetett a börtön igazgatójához. Nem én voltam az egyedüli ki ugyanazon a napon szabadult. Egy lány is ott volt a váró terembe. Az első 2 évet együtt töltöttük egy zárkába. Az elején jól kijöttünk, de utána teljesen eltávolodtunk egymástól a makacsságom miatt. Az i-re az tette fel a pontot hogy 2 év után őt eltették egy másik zárkába, és az óta egyedül vagyok egymagamban. Ő is gyilkolás miatt ült le jó pár évet, bár ő pár évvel idősebb, mint jómagam. Pár perc várakozás után egy nő jött ki az igazgató szobájából ki hozzám fordult:
 - Cassie?- húzta fel szemöldökeit
- Igen?- álltam fel
- Gyere velem. – intett egyet majd besétáltunk együtt
Az íróasztal mögött Mr. Baker ült a börtön igazgatója. Egykor maga is ült pár évet, de megjavult, és mára sikeres üzletember lett. A kezét üdvözlésre nyújtotta, mit viszonyoztam is. Amint kiszabadultam kézszorításából helyet foglaltam az előtte lévő székre mely puha bőrből készült. Amíg ő aláírta a papírjaimat körülnéztem az irodájába. A feje fölött 3 számomra ismeretlen fiú képe lógott, az iroda többi részébe pedig egyéb festmények helyezkedtek el. Miután megbeszéltünk minden fontos dolgokat, meg hogy  még 2 hónapig hetente kell, magam jelentsem a Londoni bíróságon, rákérdeztem, hogy, kik azok kik a feje felett lógnak.
- Ők mind az 1999-es börtöni tűzben haltak meg. - húzta szorosabbra nagykendőjét majd célzásképpen hogy, váltsunk témát felállt majd a papírokat odaadván ismét kezet fogott velem
Amint eltettem a papírjaimat máris mentem ki az ajtón. Az én helyem ahol ültem immár foglalt volt mégpedig Avery ült ott. A számat beszélésre nyitottam, de mint engem is a titkárnő őt is behívta a szobába. Az ajtófélfából még egyszer visszapillantott majd fejét elkapva sietősen bementem az irodába. Én csomagjaimat felvéve követtem az őrt, ki teljesen a börtön végéig vezetett. Amint kiléptem a szabadba, éreztem, hogy most már tényleg szabad vagyok. Ahogy végigsétáltam az utcákon, megpillantottam egy rég nem látott ismerőst, apámat. Mindaddig, míg meg nem öltem anyámat boldogan éltünk, mint egy szép család. De a börtönbe egyszer se látogatott meg, egyszer se láthattam arcát, és egyszer se halhattam hangját. 5 éve történt az eset azóta sokat változott a külsőm így gondolom, hogy, nem ismert fel. Egy nagy levegő vétel után megszólítottam. Fejét rögtön felém kapta majd szapora léptekkel hozzásétáltam.
- Megismersz?- kérdeztem komolyan
- Sajnálom. - vakarta a fejét - Nem. - rázta egyöntetűen
- Ohh, értem. - már sétáltam volna el mikor kezét megéreztem az alkaromon és visszapördített maga elé
- Cassie?- nézett rám ijedtem
Én egy bólintással jeleztem, hogy igen én vagyok az, majd fejemet lehajtottam. Apa nem tudott szóhoz jutni, engemet pedig elkapott a zokogás heve. Próbáltam vissza tartani a zokogásomat, de nem sikerült így kitört belőlem az el nem múló sírás. Apa egy szó nélkül magához ölelt jó szorosan. Éreztem, sőt tudtam, hogy megbocsájt és bánja, hogy nem látogatott meg egyszer sem. Miután öleléséből kiszabadultam, hazafelé vettük az irányt. Amint beszálltunk a kocsiba elmeséltem az egész történetet, és hogy miért is öltem meg. Hogy miért? Rám erőszakolták, és közben bedrogoztak. Az egész az anyám halála előtt egy héttel kezdődött mikor az egyik osztálytársam drogot hozott be. Mint egy igazi minta gyerek, nem kértem belőle, de amint láttam, hogy a többiek megkóstolták, és hogy hogy viselkednek, én is vettem.  Másnap is kértem a fiútól, nemcsak drogot, hanem piát is. Azon a héten mindennap részegen érkeztem haza. Most hogy, visszagondolok elég hihetetlennek tűnik, hogy, ilyen hamar rákaptam a dolgokra, de nem tudtam ellenállni. Utána minden olyan gyorsan történt, hogy már csak arra emlékszek, hogy megöltem anyámat. Valószínűleg annyira önkívületi állapotba kerültem, hogy bármire rá tudtak venni. Így hát megtettem. Miközben meséltem apám könnyeit viszafolytva hallgatta. A végén persze mindkettőnknek kicsordult egy könnycsepp a szemünk sarkából, de egy mosoly keretében rám nézett apám majd szorosan megfogta bal kezemet. Egészen hazáig így fogta a kezemet mely számomra egyet jelentett azzal, hogy most már biztonságba vagyok. Apa leparkolt a ház előtt melyben felnevelkedtem.  Semmit sem változott, egy kivétellel, két ember hiányzott. Én és anya. Amint beléptem megpillantottam Dorothyt, ki az évek alatt meggyötrődött, és megváltozott. Haját levágatta, és lefogyott már nem az 18 éves duci csúnya lány, hanem egy igazi nő. Nem tudtam pontosan, hogy mit is kéne, tegyek, ezért miután letettem a cuccot elé léptem és egy nagy levegő vétel kíséretében köszöntöttem.
- Szia. - préseltem ki a betűket a számon
Nem mondott semmit, hanem egyből megölelt. Nem hittem a szememnek hogy mit csinált. Azt hittem, hogy utálni fog mint mindenki más apámon kívül de nem. Ő nem és apám se.

xx Sarah Smith