2013. augusztus 14., szerda

1. rész: Újra otthon

Kedves Olvasók!

Bocsánat a késés miatt , de nem volt időm agyon írni a fejezetet mert alig voltam itthon. Nagyon köszönöm a 6 feliratkozót, a kommentet és pipák számát is. Nem hittem volna hogy a prológus ennyire tetszeni fog.Próbáltam minél hosszabbra és tartalmasabbra írni a részeket. Remélem mindenkinek fog tetszeni!
ui: Ha tetszik vagy épp nem, nyugodtan írjátok meg!



1. rész:Újra otthon





Azzal a nappal teljesen megváltozott az életem. Egy más lány lettem.  Szolidabb, érzékenyebb, egyszóval más. Igazából iszonyat nagy lelki ismeretfurdalást, és egyben egy lyukat éreztem a szívemben anyám halála miatt. Egy olyan lyukat, ami soha, de soha nem fog beforrni. Ma van, az a nap mikor végre kiengednek innen és, végre szabad lehetek. Először is lesz pár elintézni való dolgom majd, állást keresek. Nem tudom-e hogy, sikerülni fog, főleg az én elő életemmel, és a tapasztalat hiányom miatt. Ja és persze, a fiatalságom miatt.
Pár perc múlva az őr látogatott meg, ki elővette kulcsát és kinyitotta a zárkámat. A cuccaim már összepakolva vártak engem a földön. Lenyúltam értük majd elindultam az ajtóhoz. Az őr egy perverz megnyilvánulás után kiengedett majd elvezetett a börtön igazgatójához. Nem én voltam az egyedüli ki ugyanazon a napon szabadult. Egy lány is ott volt a váró terembe. Az első 2 évet együtt töltöttük egy zárkába. Az elején jól kijöttünk, de utána teljesen eltávolodtunk egymástól a makacsságom miatt. Az i-re az tette fel a pontot hogy 2 év után őt eltették egy másik zárkába, és az óta egyedül vagyok egymagamban. Ő is gyilkolás miatt ült le jó pár évet, bár ő pár évvel idősebb, mint jómagam. Pár perc várakozás után egy nő jött ki az igazgató szobájából ki hozzám fordult:
 - Cassie?- húzta fel szemöldökeit
- Igen?- álltam fel
- Gyere velem. – intett egyet majd besétáltunk együtt
Az íróasztal mögött Mr. Baker ült a börtön igazgatója. Egykor maga is ült pár évet, de megjavult, és mára sikeres üzletember lett. A kezét üdvözlésre nyújtotta, mit viszonyoztam is. Amint kiszabadultam kézszorításából helyet foglaltam az előtte lévő székre mely puha bőrből készült. Amíg ő aláírta a papírjaimat körülnéztem az irodájába. A feje fölött 3 számomra ismeretlen fiú képe lógott, az iroda többi részébe pedig egyéb festmények helyezkedtek el. Miután megbeszéltünk minden fontos dolgokat, meg hogy  még 2 hónapig hetente kell, magam jelentsem a Londoni bíróságon, rákérdeztem, hogy, kik azok kik a feje felett lógnak.
- Ők mind az 1999-es börtöni tűzben haltak meg. - húzta szorosabbra nagykendőjét majd célzásképpen hogy, váltsunk témát felállt majd a papírokat odaadván ismét kezet fogott velem
Amint eltettem a papírjaimat máris mentem ki az ajtón. Az én helyem ahol ültem immár foglalt volt mégpedig Avery ült ott. A számat beszélésre nyitottam, de mint engem is a titkárnő őt is behívta a szobába. Az ajtófélfából még egyszer visszapillantott majd fejét elkapva sietősen bementem az irodába. Én csomagjaimat felvéve követtem az őrt, ki teljesen a börtön végéig vezetett. Amint kiléptem a szabadba, éreztem, hogy most már tényleg szabad vagyok. Ahogy végigsétáltam az utcákon, megpillantottam egy rég nem látott ismerőst, apámat. Mindaddig, míg meg nem öltem anyámat boldogan éltünk, mint egy szép család. De a börtönbe egyszer se látogatott meg, egyszer se láthattam arcát, és egyszer se halhattam hangját. 5 éve történt az eset azóta sokat változott a külsőm így gondolom, hogy, nem ismert fel. Egy nagy levegő vétel után megszólítottam. Fejét rögtön felém kapta majd szapora léptekkel hozzásétáltam.
- Megismersz?- kérdeztem komolyan
- Sajnálom. - vakarta a fejét - Nem. - rázta egyöntetűen
- Ohh, értem. - már sétáltam volna el mikor kezét megéreztem az alkaromon és visszapördített maga elé
- Cassie?- nézett rám ijedtem
Én egy bólintással jeleztem, hogy igen én vagyok az, majd fejemet lehajtottam. Apa nem tudott szóhoz jutni, engemet pedig elkapott a zokogás heve. Próbáltam vissza tartani a zokogásomat, de nem sikerült így kitört belőlem az el nem múló sírás. Apa egy szó nélkül magához ölelt jó szorosan. Éreztem, sőt tudtam, hogy megbocsájt és bánja, hogy nem látogatott meg egyszer sem. Miután öleléséből kiszabadultam, hazafelé vettük az irányt. Amint beszálltunk a kocsiba elmeséltem az egész történetet, és hogy miért is öltem meg. Hogy miért? Rám erőszakolták, és közben bedrogoztak. Az egész az anyám halála előtt egy héttel kezdődött mikor az egyik osztálytársam drogot hozott be. Mint egy igazi minta gyerek, nem kértem belőle, de amint láttam, hogy a többiek megkóstolták, és hogy hogy viselkednek, én is vettem.  Másnap is kértem a fiútól, nemcsak drogot, hanem piát is. Azon a héten mindennap részegen érkeztem haza. Most hogy, visszagondolok elég hihetetlennek tűnik, hogy, ilyen hamar rákaptam a dolgokra, de nem tudtam ellenállni. Utána minden olyan gyorsan történt, hogy már csak arra emlékszek, hogy megöltem anyámat. Valószínűleg annyira önkívületi állapotba kerültem, hogy bármire rá tudtak venni. Így hát megtettem. Miközben meséltem apám könnyeit viszafolytva hallgatta. A végén persze mindkettőnknek kicsordult egy könnycsepp a szemünk sarkából, de egy mosoly keretében rám nézett apám majd szorosan megfogta bal kezemet. Egészen hazáig így fogta a kezemet mely számomra egyet jelentett azzal, hogy most már biztonságba vagyok. Apa leparkolt a ház előtt melyben felnevelkedtem.  Semmit sem változott, egy kivétellel, két ember hiányzott. Én és anya. Amint beléptem megpillantottam Dorothyt, ki az évek alatt meggyötrődött, és megváltozott. Haját levágatta, és lefogyott már nem az 18 éves duci csúnya lány, hanem egy igazi nő. Nem tudtam pontosan, hogy mit is kéne, tegyek, ezért miután letettem a cuccot elé léptem és egy nagy levegő vétel kíséretében köszöntöttem.
- Szia. - préseltem ki a betűket a számon
Nem mondott semmit, hanem egyből megölelt. Nem hittem a szememnek hogy mit csinált. Azt hittem, hogy utálni fog mint mindenki más apámon kívül de nem. Ő nem és apám se.


xx Sarah Smith

1 megjegyzés: